A Neumann János Egyetemért Alapítvány elkötelezetten dolgozik a kecskeméti felsőoktatás fejlesztéséért és kiszélesítéséért, a tudományos és innovációs eredmények széles körű megismertetéséért, valamint az intézmény nemzetközi színtérre való emeléséért.
Célunk, hogy a Neumann János Egyetem olyan tudásközponttá váljon, amely nemcsak a helyi és régiós közösséget erősíti, hanem hozzájárul Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez is. Az Alapítvány felelős, jövőbe mutató vezetése elkötelezett a térség gazdaságának támogatása mellett, biztosítva a fiatal generációk számára a versenyképes tudást, valamint a kutatás és innováció területén való kibontakozás lehetőségét.
Hisszük, hogy a tudás, az együttműködés és az innováció erejével közösen építhetjük a jövőt helyben, a régióban és országos szinten egyaránt.
Köszönjük, hogy ellátogatott honlapunkra, és örömmel vesszük, ha felveszi velünk a kapcsolatot, és megismeri a szervezetünket és a Neumann János Egyetemet.